Összeszerelősorok kiegyensúlyozása 1. rész

Automatizált gyártósorok alkalmazása az autóiparban
Az összeszerelősorok

Az összeszerelősorok (Assembly Line) a legbelsőbb szemek a gyártási láncokban, ahol a munkaállomások úgy vannak szisztematikusan elrendezve, ahogy azt a végtermék megkívánja, például egy autó. Az autóiparban született meg és terjedt el leginkább az (automatizált) gyártósorok alkalmazása. Vannak bizonyos üresjáratok vagy lukak, amik rontanak a hatékonysági fokon, itt: az egyensúlyon. Hogy melyik iparágban, milyen technológiának vagy módszernek mi a gyenge pontja természetesen változó és ezért nem könnyű javítani egy átfogó és komplikált rendszer összteljesítményét. A gyártósor kiegyensúlyozása két célt szolgál: veszteség, tehát költségek csökkentése és a produktivitás javítása. A produktivitás javítása azt jelenti, hogy a lehető legkevesebb inputból (nyersanyag) – ide tartozik az idő is – a lehető legtöbb outputot (terméket) lehessen kihozni.

A vonal-kiegyensúlyozás (line balancing) egy hasznos eszköz a termelés területén.

Az alapvető cél, hogy oly módon kell munkákat/feladatokat kiosztani a dolgozókra/gépekre, hogy azokra hozzávetőlegesen ugyanakkora munkamennyiség jusson, amit hozzávetőlegesen ugyanannyi idő alatt el tudnak végezni. Az összeszerelősor alatt – az eszközön túl – egy termelési stratégiát is értünk. Az alapvető különbség más eljárásokhoz képest, hogy a végtermék úgy van összerakva, hogy munkaállomásról-munkaállomásra vándorol, amiknél egy-egy gép vagy egy-egy ember elvégez a munkadarabon egy-egy feladatot.

Egy műhely típusú eljárásnál egy szakember készít el egy terméket – kis túlzással - 0%-ról 100%-ra. Egy kiegyensúlyozott gyártósor növeli az egész szervezet termelékenységét, csökkenti annak ciklusidejét, ami nagyobb hatékonyságot eredményez végül. Ennek elérésére változatos technikákat lehet bevetni, de az első lépés minden esetben ugyanaz. Az egész folyamatot (gyártósort) fel kell bontani feladatokra, majd részfeladatokra, minél többre és kisebbre, annál jobb, mert azokat egyrészt könnyebb lesz kiegyensúlyozni, másrészt a tökéletesen kiegyensúlyozott sor esetén a leghosszabb feladat elvégzéséhez szükséges idő maga a ciklusidő. Ezen kívül még rengeteg kérdést érdemes megválaszolni a lehető legjobb eredmény elérése érdekében.

Erre példák:
•    Hol ér véget egy adott feladat és hol kezdődik a következő?
•    Mik végezhetők párhuzamosan?
•    Ha van, mi vagy mik az előkövetelményei egy-egy feladat elvégzésének? Ez a sorrendet, avagy a szekvenciát jelenti.
•    Milyen gépek és emberi munkaerő áll rendelkezésre? Ez befolyásolja, hogy hogyan lehet szétbontani a feladatokat, hány               darabra és milyen bonyolultságúra.

Kapcsolódó fogalmak összefoglalása

Ezeken a kérdéseken kívül van még egy alapvető dilemma, ami szintén befolyásolja az feladatstruktúrát és a sztenderdizálhatóság mértékét, ami pedig az, hogy egy modellre lett szabva a sor, vagy többre (Single Model Assembly Line vagy Multi-Model Assembly Line). Az utóbbi esetben általában az a helyzet, hogy az utolsó munkaállomások különböznek (például ugyanaz az autó, más felszereltséggel), vagy eseteleg az elsők (két különböző autó, ugyanabban a festőüzemben lesz festve.) Van egy harmadik típus, amikor is többféle termék készül egy soron, mindenféle átállás, átkapcsolás nélkül (Mixed Model Assembly Line.)

Az, hogy egy gyártósor mettől-meddig tart, szintén nem olyan egyértelmű minden esetben. Például, ha egy Multi-Model összeszerelősorról leválasztjuk a differenciált munkaállomásokat kaphatnánk egy Single-Model sort is. Ha egy Mixed Model soron futó két termékre két külön sort létesítenénk, akkor kaphatnánk két könnyebben kezelhető Single-Modelt is.

Folytatás következik..

www.researchgate.net