Az önvezető mechanizmus
Az önvezető járművekben, habár a pilótát magát helyettesíti az önvezető mechanizmus, de ez nem azt jelenti, hogy minden vezetői rendszerből kikerül az emberi tényező. Más funkcióknál, fejlesztési fázisoknál megmarad az ember felelőssége, például a tesztelések esetén, ahol mivel komplexeb rendszerről van szó, még nagyobb is.
A mai szaknyelv az „autonóm” szót használja azokra az autókra, amelyeknél egy „biztonsági vezető” (safety driver) beavatkozik a kritikus szituációknál. Érdekes módon, a vezető több felelősséggel és talán nehezebb feladattal is áll szemben ilyen autókban, mint a hagyományos pilóták.
A hatóságok, amik engedélyezik ilyen autók közúti tesztelését előírják, hogy egy figyelmes és képzett vezető üljön a volánnál. Ami ekkor történik az az, hogy a vezető és egy külső tesztelő „felügyeli” a számítógép vezetését és szükség esetén át is veszik az irányítást a számítógéptől. Ez utóbbit megteheti az autóban ülő felügyelő, de autó függvényében távirányítással is át lehet venni a kontrollt.
Tesztelés
Az önvezető autók tesztelése alatt tehát fordított szerepkörben történik a vezetés-felügyelet-beavatkozás, mint autonóm autók normál közúti közlekedésénél.