Az összeszerelő sorok a dolgozók, eszközök, gépek és változatos alkatrészek szigorú rendben megszervezett szekvenciája. Ebben a rendszerben cél, hogy az emberi „összetevő” szerepe minimális legyen, illetve mindenki alap esetben csak egy feladatot lásson el.
Ez utóbbi rugalmasságot kölcsönöz az eljárásnak, hiszen így mindenki könnyen helyettesíthető. Az előző posztban említettük, hogy az autóiparban alkalmazták először a gyártósorokat. Henry Ford három alapelvet határozott meg az összeszerelést illetően, amik a mai napig érvényesek, sőt alapvetései a technológiának.
Először is, mindennek a lehető legkevesebbet kell mozognia vagy utaznia. Embernek, alkatrésznek, terméknek, gépeknek egyaránt. Nyilvánvalóan a mozgatás erőforrást és időt is igényel. Másodszor, ha mozgatni kell valamit, akkor azt tegye a gravitáció vagy a sor (ami így is úgy is fut, így plusz energiát nem igényel), illetve történjen mindez a dolgozó szemszögéből a lehető legkényelmesebb módon. A harmadik elv pedig, hogy csúszó (könnyebben és rugalmasan mozgó) összeszerelő sorral (sliding assembling lines) érdemes megtenni a kikerülhetetlen távolságokat.
Ez a három elv magától értetődőnek hangzik, de a megvalósítás, egy jól kiegyensúlyozott sor megtervezése és telepítése egy komoly matematikai kihívás.