Közgazdasági és mérnöki szempontok.
Sok régió aspirál intenzívebb részévételre és a meglévő hálózatokhoz való becsatlakozásra, de ennek akadályai vannak, például az, hogy társadalmaként eltérő az ipar 4.0, a digitalizáció, a robotizáció és az automatizáció megítélése (pl. fenyegetés vagy lehetőség?). Közgazdasági és mérnöki szempontból viszont a következő kérdést kell feltenni: milyen kapacitások és képességek állnak az egyes régiók rendelkezésére, hogy sikeresen tudják adaptálni az ipar 4.0-s technológiákat és tudást? Mik azok a kondíciók, amik szükségesek egyes szektorok fejlesztésekhez és milyen gátló faktorok vannak? Minél régebben funkcionál ipari központként egy régió, természetesen annál nagyobb az esélye, hogy ez a jövőben is így marad, illetve, hogy a térségben nincsen „kihívója” erre a pozícióra. Ez utóbbi tekintetében érdemes összevetni Európát, ahol viszonylag sűrűn helyezkednek egy az ipari fellegvárak, míg Kínában a gazdasági tevékenység, talán az agráriumot kivéve, a partmenti területeken összpontosul kizárólagosan – és rettenetesen egyenlőtlenül, óriási belső területeket parlagon hagyva.
A szabadalom-alapú felmérések (szabadalom-kategóriák) egyértelműen a sűrűn lakott metropolitán térségeket hozták ki vezetőként, például az Egyesült Államokban és NUTS 2-es európai régiókban. A metropolitán térségek dominanciája még a zöld energiához, megújuló erőforrásokhoz, biotechnológiához és nanotechnológiához kötődő szabadalmak tekintetében is egyértelmű, ami meglepő lehet, hiszen ezen környékek energia-igénye, szennyezettsége és károsanyagkibocsátása messze felülmúlja a gyéren lakott országrészekét. Még a nanotechnológiai kutatások is tiszta levegőt követelnek meg. A földrajzi eloszlásánál azonban szembetűnő, hogy – akárcsak a felsorolt európai régiók tekintetében – egyfajta technológiai specializáció jellemző. A specializáció mélysége vajon akadálya vagy inkább motorja lehet a diverzifikációnak?