BMW és a félvezető-helyzet kapcsolata

Modell 3-as széria eladási növekedés

Előző két posztunkban a BMW-csoport 2021 első féléves jó híreiről, többek között rekordjairól számoltunk be. Viszont nem csak pozitív előrejelzések vannak a döntéshozók asztalán, nem minden a jó gyártási hatékonyság.

Félvezető-hiány

A félvezető-helyzet (hiányuk) továbbra is probléma. A cégcsoport hozzáigazította a termelési tervét a félvezetők elérhetőségéhez. A módosított tervek szerint kezdődik meg a következő évben is a munka, illetve az akadozó ellátás a 2021-es év második felének eladási mutatóit is súlyosan érintette, súlyosabban, mint az első félévét.

BMW eladási ráta

Csak BMW-kből világszerte 1 178 292 db-ot értékesítettek 2021 első felében, ami 40 %-os növekedésnek felel meg. A legjobban „muzsikáló” modell a 3-as széria, ami majdnem 50 %-os növekedést prezentált e-tekintetben. Ez a modell már négy évtizede az egyik legsikeresebb terméke a cégcsoportnak. A második legkeresettebb modell a BMW X3-as, ami négyéle meghajtással is elérhető, 44 %-kal nőttek ezek összeladásai. (A harmadik legkeresettebb széria az 5-ös, ami 33 %-os növekedést realizált, ami már a prémiumvásárlókat is célozza.) A teljesen elektromos jX3 az X3-as növekedésének a motorja, ami jelzi az elektromos autók piaca felé történő elmozdulást, amit az újonnan megválasztott kormányzat is szorgalmaz, mint a klíma semleges stratégiai alapeleme.

www.press.bmwgroup.com