A PLC a hatvanas évekből és az amerikai autóiparból származik, eredetileg a relés logikai rendszereket akarták PLC-re cserélni. A General Motor egyik leányvállalatának mérnöke, Edward R. Clark fogalmazta meg először a kérést, miszerint le kellene cserélni a meglévő huzalozott (hard-wired) elektronikus rendszereket.
A PLC előtt reléket, cam időzítőket, dobszekvenciákat és dedikált zártláncú kontrollereket használtak. A huzalos eljárások azonban rugalmatlanok voltak, a mérnökök nehézkesen tudták a célfolyamatokhoz illeszteni őket – kis túlzással, a célt kellett igazítani az használható eljárásokhoz - és az újrakábelezés hosszadalmas dokumentációval is járt. Alaposan fel kellett jegyezni a változtatásokat, hogy később tudni lehessen hol kell belenyúlni a rendszerbe, ha gond adódik. Ha csak egy kábel vagy relé meghibásodott, az egész rendszer leállt, vagy rosszul futott tovább. Technikusok gyakran órákat töltöttek hibaelhárítással, tervrajzokat elemezve és összehasonlítva őket a valóságos helyzettel.
Nagy előrelépésnek tűnt a számítógépek megjelenése az iparban, de ezek a gépek megbízhatatlannak bizonyultak és a folyamat technikai részleteinek ismerete– munkakörülmények paraméterei: hőmérséklet, tisztaság, erőhatások, stb, - mellett maga a számítógép kezelése is egyedi szaktudást igényelt az adatok programozói nyelven történő betáplálása végett. Ezek a problémák vezettek jóval (évtizedekkel) később a PLC kitalálásához.
