A PLC rendszerek egyik nagy előnye, hogy nagyon strapabíróak. Eleve olyan környezetben, olyan feladatokra tervezték őket, ahol por, nagy hőmérséklet-ingadozások vagy magas páratartalom előfordulhat. A technológia hajnalán (hatvanas évek) már meglévő struktúrákba kellett a PLC-t beilleszteni. Emiatt sokoldalúan kombinálható más dolgokkal: különböző szenzorok adatait, meghajtók és indítókarok parancsait képesek fogadni, végállás kapcsolók és analóg érzékelők is kapcsolhatók PLC-khez, de a „gépi látáshoz” (machine vision) hasonló komplexitású inputokat is tudnak kezelni, illetve képesek voltak már évtizedekkel ezelőtt is.
A kimenet (output) szintén sokféle formát ölthet: indikátor lámpák, szirénák, elektromos motorok, sűrített levegővel működő (pneumatikus) és hidraulikus hengerek, mágneses relék, mágnesszelepek (szolenoid) vagy analóg eszközök is lehetnek. A komplex input és output kapcsolatoknak egyszerűbb PLC-k könnyedén tudják kezelni- például egy háztartásban – de az iparban mindez számítógépekkel van megtámogatva, hogy a nagy mennyiségű adatot egyszerre, megfelelő minőségben lehessen látni, vizsgálni, illetve mindez valós időben történjen.
Ma már a PLC rendszerek olyan komplexek, mint egy asztali számítógép. Az ipari környezetet azonban csak a PLC-k tolerálják. A tény, hogy a technika bevált arra enged következtetni, hogy a PLC-k szoftveres képességeit fogják fejleszteni a jövőben és nem a számítógépek ellenállását.
